Tudja meg, miért nevezik “néma járványnak” a csontritkulást

A modern kor civilizációs ártalmai közül azok a legveszélyesebbek, amelyek alattomosan fejlődnek ki. Mire a kórképük felismerhető, sok esetben igen nagy lépéshátránnyal lehet megkezdeni a kezelésüket,  ez pedig jelentősen rontja a gyógyulás esélyét.

A csontritkulás is az említett alattomos betegségek közé tartozik, sőt ez a betegség érdemli meg legjobban a “néma járvány” elnevezést. Az oszteoporózis kezdeti szakaszában ugyanis legtöbbször semmi sem jelzi a csontvesztési folyamat elindulását. Lassan, fokozatosan, és eleinte fájdalommentesen zajlik a csontállomány leépülése.

Lappangó betegség

Gyakran más panasz miatti vizsgálat vagy szűrővizsgálat során derül fény (pl. mozgásszervi, ízületi panaszok kivizsgálása, amelyek hátterében nemegyszer felfedezhető a csontritkulási folyamat).

Szintén gyakori, hogy a kisebb traumák miatt bekövetkező csonttörés hívja fel a figyelmet a kórképre. A tünetek és a szövődmények megjelenésekor a kóros folyamat már előrehaladt.

A röntgenfelvétel csak a csontozat kalciumtartalmának 45-50 százalékos csökkenésekor tudja egyértelműen kimutatni a csontritkulást. A gerinccsigolyákon azonban már ennél kisebb (30 százalékos) csontveszteségnél is észlelhetők a tünetek. Legyen tisztába na csontritkulás hajlamosító tényezőivel! >>>
A betegség “néma” jellege hazánkban is kiemelkedően fontossá teszi a korai, időben elvégzett szűrővizsgálatot a törések gyakoriságának csökkentése és a fájdalmak megelőzése illetve mérséklése érdekében.

A csontritkulásban szenvedők legtöbbje az első időben semmilyen tünetet nem észlel!

  • A betegek egy részének később sincsenek panaszai, míg másoknál fokozódó vagy hirtelen fellépő erős fájdalmak jelentkeznek a betegség további szakaszában.
  • Az idősebb betegek csoportja van a legnagyobb veszélyben, mert a tünetmentesség és a fájdalom hiánya miatt nem is sejtik, hogy szervezetükben előrehaladott csontritkulási folyamat zajlik.
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

Friss HOZZÁSZÓLÁSOK

30

MozogjunkJobban.com © Copyright

Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]